Ótordai Református Templom
Az ótordai református templom 2015 óta 1321-es számmal szerepel a műemlékek listáján, kódszáma: CJ-II-m-A-07793.
A templom a város központjában található. Közvetlen szomszédságában a fejedelmi palota áll, a mai Tordai Történeti Múzeum.
Torda volt az első erdélyi város, ahol szabad vallásgyakorlást alkalmaztak: az 1568-as erdélyi országgyűlésen vallásszabadságot hirdettek minden vallás számára, így Torda már a koraújkorban fontos kulturális, vallási központtá vált, rendkívüli státussal felruházva templomát.
A tordai református templom Erdély egyetlen álló Ágoston-rendi temploma.
Nem kizárható, de nem is egyértelműen bizonyítható, hogy a templom a johannita rend kolostorához tartozott. Tény viszont, hogy a rendet 1274 és 1296 között többször is említik az írásos források Tordán: 1274-ben például két dokumentumban is feljegyezték Frustan keresztes lovagot, a rend tagját. 1331-ben már az Ágoston-rend is megjelenik a tordai iratokban, hatvan évvel később pedig a kolostorépületükre is történik utalás. A ágostonosok feljegyzései a következő másfél évszázadban (1450, 1455, 1459, 1493, 1507, 1515, 1519) egyre gyakrabban jelennek meg hivatalos forrásokban.
A szerzeteseket 1550-1560-ban kiűzték a kolostorból, amely évtizedekig üresen állt.
A templom körüli bástyás erődítményt az 1560-as és 1570-es években építették, miután a kolostor a város tulajdonába került. Az erődítmény trapéz alaprajzú volt, a sarkokon rombusz alakú bástyákkal, a nyugati falon pedig kaputoronnyal. A templom épülete az erőd északi oldalán, az északi fallal párhuzamosan helyezkedett el.
A 19. század végén még láthatóak voltak az északi udvar nyomai, amely a mai Történeti Múzeum udvara. I. Rákóczi György (1630-1648) adományokkal segítette a templom felújítását: uralkodása alatt épült az imaház új tetőszerkezete és egy torony is, amely 1862-ben összeomlott.
Az erődöt 1678-1679-ben újították fel. 1705-ben felgyújtották, majd a maradványokat lebontották, a középkori hajó boltozata és a templom szentélye pedig szinte teljesen összeomlott. A jelenlegi belső boltozatot és a tartóoszlopokat, valamint a tetőt és a karzatokat 1803-1805-ben építették.
A monumentális neoklasszicista orgonát 1812-ben építették, és Maurice Auguste Dupont francia mesterember festette 1822-ben.
A 20. század elején a templom általános felújításon esett át: 1904 és 1906 között a tornyot a középkori déli kápolna mellé építették, amelyet részben lebontottak.
Az 1944-es tordai harcokban a templom is megsérült, különösen az orgona és a torony. Ezeket a károkat az 1960-as években javították ki.
A templom utolsó nagyobb javítási munkálatai az 1985-ös külső és belső vakolás, valamint a tetőszerkezet felújítása volt 1991-ben.
A középkori épületegyüttesből csak a templom monumentális csarnokszerű hajója maradt meg. A poligonális karzat nyomai jól láthatók a hajó keleti falán és a földön is. Megmaradtak a pillérek és az elegáns bélletes kapuk, de ezek csak kívülről láthatóak. A templom külseje megőrizte a középkori képét.
A hajó hosszanti falai hat támpillérrel rendelkeznek, eredeti gótikus boltozata öt boltszakaszos lehetett. A templomnak négy karzata van, kettő a keleti, kettő a nyugati oldalon. Ezek két szinten helyezkednek el, és a köztük lévő bejáratot falépcsők biztosítják.
Kívülről a nyugati és az északi oldalon pompás gótikus kapuk, a hajó oldalán csúcsíves ajtónyílások, a déli oldalon csúcsíves ablakok láthatóak.
A templomról
A református templom egyedisége és jellemzői
A templom szentélye a központ felé helyezkedett el, ma már csak a gazdagon díszített diadalív maradt meg. A szentély ugyanolyan széles volt, mint a hajó, ami a koldulórendek (különösen a Szegény Klarisszák), a Német Lovagrendek és a karthauzi remeték templomaiban gyakori elrendezés volt. A 18. századi alaprajz alapján megállapítható, hogy a szentély vége orsós záródású volt, ami az 1360-as évektől kezdve a Parler-műhely több prágai templomában is megjelenik, de azt is figyelembe kell venni, hogy az orsós záródásra való utalás tervezési hiba is lehet. A diadalív alján és gerendás pillérében néhány szobor található. A szobrok ferde alakja ritka az erdélyi gótikában, a profilozott elemeket a fal síkjában íves ferdítéssel kötik össze. Ez a megoldás megtalálható a Karlsteini Szent Katalin-kápolnában (Parler műhely, 1360 körül), a Sankt Veit an der Glan-i Klári templomban (Ausztria, 1330-as évek), a budai várban a királyi kápolna alsó szintjén (Anjou Lajos kora), a diósgyőri várban.
E távoli helyszíneken kívül Erdélyben is találunk hasonlókat, például a szászrégeni evangélikus templomban, amelyet egy felirat az 1330-as évekre datál, és ez a datálás Tordán a fent említett 1331-es kiváltságlevélhez kapcsolódhat.
A templomhajó a kolozsvári Farkas utcai templom után a második leghosszabb az erdélyi koldulórendek (medikánsok) templomai között. Meglepő a hajó hosszához viszonyított szűkössége (1/4 arány) és a négyzetes alaprajzú gótikus boltozatgerendák alapján. A hasonló hajótervek nem túl gyakoriak, de több jelentős koldulórend templomában is előfordulnak (pl. San Francesco Assisiben, 1228-1253). Ausztriában és Magyarországon a karthauziak használtak ilyen alaprajzot (Gaming, 1330 után, Aggsbach-Dorf, 1380-1392, és Letanovce a Spiss környékén). A karthauzi kolostorok számos sajátos megoldása jelenik meg Tordán: egységes belső tér, kétoldali támpillérek, négyzetes alaprajzú gerenda.